Még év elején eldöntöttem, hogy idén megteszem. Igen. Nekivágok, és elzarándokolok Santiago de Compostelába. Igaz, jártam már ott, igaz, voltam a santiagói Katedrálisban is, ahol az én lelki üdvömért is szólt a mise 2004 tavaszán. De ez most más lesz, egy próbatétel.
A múlt héten említettem Zsófinak az ebéd során, hogy Santiagóba készülök, neki pedig felcsillantak a szemei a hír hallatára. Kiderült, hogy ő is szívesen jönne, de nem tudta, hogyan fog alakulni a nyara, elvégre a kedvesével is szerettek volna valamerre menni. Úgyhogy gondolkodóba esett.
Sajnos a fapados repjegyárak minden nap változnak, drágulnak, nem lehetett sokat teketóriázni... így hamar döntéshelyzet elé állítottam. Végül csütörtökön választ adott: igen, jön, azaz jönnek. Dani csak Barcelonáig, ott eltölt néhány napot Zsófival, addig én meglátogatom az ismerőseimet Barcelonában és Madridban, majd a négy nap elteltével Zsófi meg én buszra szállunk, Leónban találkozunk, és nekivágunk a nagy útnak...
Péntek délután kupaktanácsot tartottunk és végképp bezsongtunk, az eredmény: azonnal meg is vettünk a repülőjegyek egy részét. Úgy ebédidő magasságában valószínűleg sokak képzeletében felragyogtak a nyár hívogató színei és ennek következtében azonnal egeret ragadtak és izibe repjegyet foglaltak... egy szó, mint száz, amíg mi a bankkártyával bíbelődtünk az árak padám! egyszerre csak magasabbak lettek. Borzalom. Rettenet. Úgyhogy nem késlekedhettünk. (Bevágás: Mission impossible főcímzenéje...) Meg is lett a Budapest-Girona, valamint a Madrid-Budapest jegyünk. Sajnos Santiagóból Madridba szóló jegyet már nem tudtuk megvenni, mert nem fogadta el Zsófi kártyáját a rendszer. Az enyém meg alapból nem működik. Úgyhogy elnapoltuk ezt az utazáselőkészítő-mozzanatot. Ami talán nem is volt olyan nagy gond, ugyanis...
...Vasárnap este szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy el kellene mennünk a ptolemaioszi világ legnyugatibb csücskébe, a Cabo de Finisterréhez. Mindössze 12-13 napunk van az egész zarándokútra, ami felettébb kevés. Zsófi viszont fejébe vette, hogy visszafele jövet meg kellene állnunk egy teljes napra Madridban. Aug. 24-én délre szól a repülőjegyünk vissza Budapestre, így elképzelésünk szerint 23-án hajnalban utaztunk volna Madridba. Ám mindez azt jelentette volna, hogy csupán egyetlen estét tölthetnénk Santiagóban...
Megfordult a fejemben, mi lenne, ha az elején csalnánk egy picit, és Leónból busszal mennénk mondjuk Astorgába vagy Ponferrádába, és csak onnan vennénk igénybe a lábainkat... Egy nappal hamarabb érkeznénk meg így Santiagóba, aznap este pedig elbuszoznánk Fisterrébe és az Atlanti óceán partján heverészve megcsodálnánk a Napot, amint egybeolvad a horizonttal. Másnap visszatérnénk Santiagóba és rendesen körülnéznénk... elvégre nem jut el oda sem minden nap az ember. Délután, azaz 15:50-kor pedig elrepülnénk Madridba.
Zsófi Madridimádata amúgy inkább pradofilia :-), ugyanis legutóbb nem tudta megfelelően körbecsodálni Bosch remekműveit, ezért ezt a mulasztást most pótolni kívánta volna...
Ám szerencsére meg tudtam őt győzni arról, hogy maradjunk inkább egy picit tovább Santiagóban. És ha szerencsénk van -miért is ne lenne!- a visszaút során pontban 5-kor leszáll majd a gépünk Barajason, fél 7-re legkésőbb a Pradóban lehetünk. 8-kor zár, időnk lesz, ráadásul szombat délután ingyenes a belépés. Szóval juppijé... az elhatározásunk egyre markánsabb körvonalakat nyer... folyt. köv.!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése